Gyuris Zsolt
polgármester

Zsombó nagyközség valamennyi lakója nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt, aki megtisztelt bennünket községünk iránti érdeklődésével....

Zsombói Hírmondó
Hírmondó XXII. évf. 4. szám

Korábbi számok »
EGÉSZSÉGES ZSOMBÓÉRT ALAPÍTVÁNY

2001 január 11-én Babós Sándor, Gyuris Attila, dr. Molnár Gábor, Pusztai Dénes alapító tagok az „Egészséges Zsombóért Alapítványt „hozták létre, melynek célja Zsombó község lakossága egészséges életvitelének, életmódjának, a betegségek korai felismerésének elősegítése. Ennek érdekében szűrővizsgálatokat, előadásokat, sportversenyeket szervez, szabadidős programokat ,gyógytornát, úszást támogat.
A kuratórium elnöke dr. Kiss István volt, halála után dr. Szalayné dr. Szabó Ágnes vette át ezt a funkciót.
A Kuratórium tagjai: Monori Gyula, dr. Hampel Györgyné dr. Apró Katalin és Maróti Dezsőné.

2001. óta minden évben megrendezzük az Egészséghetet. A szervezésben, lebonyolításban az Egészségház minden dolgozója aktívan részt vesz.
2007-től évente megrendezésre kerül a Gyümölcsös sütik versenyét, ami igen népszerű.
Elindítottuk a Baba-mama klubot.
4 évig támogattuk a jógát, 2 évig a gerinctornát. Támogattuk az iskolások gyógyúszásának kísérő tanárát.
Több pályázat alapfeltétele, hogy Egészségterve legyen a településnek, melyet igen nagy munkával Horváth Ágnes, Isaszegi Andrea, Antal Aranka készített el.
2005-ben az Egészséges Településekért Alapítvány pályázatán résztámogatást nyertünk, mely pénzből sikerült szemétgyűjtőket elhelyezni az utcákon, fákat ültetni a sportpálya környékén. Aranyseprű díjat adtunk át a legszebb telek előtti terület tulajdonosának.
2007-ben az Egészséges Településekért Alapítvány által kiírt pályázat során Csólyospálossal kapcsolódva több mint 2 millió forintot nyertünk, melyből számos programot meg tudtunk valósítani:
- Foci-derbi (Zsombó- Csólyospálos összecsapás évente kétszer vándorkupával, ami minden korosztály focistáit megmozgatja, ezenkívül egy kellemes családi esemény. Mezeket, sporteszközöket is tudtunk vásárolni. A programot azóta is fenntartjuk, igen népszerű.)
- Az iskolai tankonyha felújításában, eszközök beszerzésében részt vettünk,
- a Közösségi Ház udvarában falukemencét építettünk,
- Receptkönyvet jelentettünk meg.
2007-ben az ÁNTSZ által kiírt Parlagfűmentesítési Pályázatnál fűkaszát nyertünk, melyet használatra átadtunk az önkormányzatnak.
2009-ben „Határok nélkül” tavaszköszöntő fesztivált rendeztünk a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács támogatásával: minden korosztály bemutatkozott az óvodásoktól az érettségi előtt álló diákokig.
2010-ben ugyanezzel a támogatással Boszorkánykonyha címmel 6 alkalmas főzőtanfolyamot rendeztünk az Iskola Tankonyhájában: háromszor hagyományos, háromszor reform ételek készítését tanulták a gyerekek, melyet utána közösen elfogyasztottak A záró rendezvényen a diákok főztek, s kínálták meg a vendégeket: alig fértünk be a konyhába.
2011-ben a Fenntartható Homokhátság program részeként Elsősegélynyújtó és Életmódi előadást tartottunk az Egészséghét keretében, ill. az iskolával közösen „Eszméletlen napot” rendeztünk, mely napon dr. Lóczi Gerda mentős főorvosnő 3-8. osztályig fél-fél órás foglalkozást tartott a strokról, szívinfarktusról, eszméletlen állapotról- korcsoportoknak megfelelő szinten, igen élvezetesen. Másfél hónap elteltével TOTO formájában felmértük az iskola segítségével, hogy mi maradt meg a gyermekekben, s a legjobbak (7 fő) közül egy szerencsés gyermek 8 gigás pendrive-t kapott ajándékba.
Gratulálunk a gyerekeknek, mert nagyon jó teljesítményt nyújtottak!!

2005 óta NCA pályázattal nyert pénzből évente munkánkat segítő eszközöket (pl. printer, projector stb.) vásárolunk, ill. fedezzük a működési költségeinket.
A vérvétel lebonyolítását támogatjuk.


Munkánk segítéséért köszönetet szeretnék mondani Zsombó Község Önkormányzatának (kiemelten Gyuris Zsolt polgármesternek, aki már jegyzőként is támogatta pályázatainkat) az anyagi szakmai és erkölcsi támogatásért, a korábbi és jelen könyvelőnknek (Zádori Jánosné, Kerekes Attila), akik társadalmi munkában vállalták az alapítvány könyvelését, Tiszteletbeli tagjainknak, akik önzetlenül segítenek kiemelve Csányiné Barna Klára kifogyhatatlan ötleteit, pályázatait, beszámolóit, elszámolásait, Marótiné Pannikának, aki számos ötlettel, s azok megvalósításával támogatta munkánkat, köszönet az iskola minden segítő pedagógusának.

 

Rendezvényeinkre Mindenkit szeretettel várunk!

Munkánk folytatásához kérjük adójuk 1 %-ával támogassanak bennünket.

 

Adószám:18467798-1-06

Számlaszám:57100209-12006443 Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet

 

 

Köszönettel:

Egészséges Zsombóért Alapítvány

 

dr. Szabó Ágnes
kuratórium elnöke

Videók
Dokumentumok
Örökség-Kultúra
Fejlesztések
Partnerek
Felugró ablak