Gyuris Zsolt
polgármester

Zsombó nagyközség valamennyi lakója nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt, aki megtisztelt bennünket községünk iránti érdeklődésével....

Zsombói Hírmondó
Hírmondó XXII. évf. 4. szám

Korábbi számok »
Híreink
177

Állandósuló problémának tűnik, hogy az eladott járművekről az eladó fél nem értesíti az okmányirodát. Emiatt már sokezer forintnyi gépjárműadót kellett megfizettetnünk, pedig a jármű már nem is volt az adózó tulajdonában.
Ugye igazságtalannak tűnik? Pedig egy pici odafigyeléssel megelőzhető a probléma.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Polgármesteri Hivatalban színes fénymásolásra van lehetőség A3-as méretig.
Farsangi felhívás - műsorváltozás!

Tisztelt Farsangozók!

 

Az időjárásra való tekintettel Ásotthalom lemondta a Szomszédoló rendezvényt. Helyettük a kiskunmajsai Mayossa Néptánccsoport előadását láthatják, valamint helyi közreműködőket.

A program más részei változatlanok!

Megértésüket köszönöm!

 

Nagy Beatrix

mb. vezető

Farsang 2012

Télbúcsúztató rendezvényünkre 2012. február 11-én szombaton 13.00-tól várjuk vendégeinket! A jelmezes felvonulásra 14.00-tól, a téltemető tűz meggyújtására 14.30-kor kerül sor. A felvonulásra várunk minden lelkes jelmezest! A szomszédolóval egybekötött farsangunkon idén Ásotthalom községet látjuk vendégül, akiknek kulturális műsorát 15 órától tekinthetik meg. A napot táncházzal zárjuk! Várunk mindenkit szeretettel! A belépés díjtalan!

Fánksütők figyelem!

2012. február 11-én szombaton a hagyományoknak megfelelően idén is megszervezzük a Zsombói Farsang és Szomszédoló elnevezésű rendezvényünket. A vendéglátáshoz most is várjuk fánksütőinket! Alapanyagokról (olaj, liszt) a Közösségi Ház gondoskodik, felvehető február 7-tól munkaidőben. A fánkokat a rendezvény napján 14.00-ig várjuk! Együttműködésüket előre is köszönjük!

Pálinkaverseny 2012

A Közösségi Ház hatodik alkalommal hirdeti meg a zsombói pálinkák szemléjét. Idén február 10-én délután 14 órától zsűrizzük a beérkezett mintákat. Nevezni lehet február 9-én este 18 óráig, fél liter bármilyen gyümölcspálinkával! Az eredményhirdetésre a verseny napján 16.00-kor kerül sor! A közönség számára a szomszédoló végén tesszük lehetővé a kóstolást!

FINANSZÍROZÁSI MEGOLDÁSOK AZ AGRÁRIUMBAN - ELŐADÁS

Az OTP Bank Kiskundorozsmai Kirendeltsége előadást tart

FINANSZÍROZÁSI MEGOLDÁSOK AZ AGRÁRIUMBAN címmel, 

2013. február 28-án, csütörtökön, 17 órától!

- Agrár Széchenyi kártya igénylése

- Birtokfejlesztési hitel

- Területalapú támogatások

- Egyéb pénzügyi lehetőségek

Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt, gazdát, agrárszakembert!

 

 

Mese, mese, mátka - Budai Ilona műsora

A TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0024 „A 21. sz. könyvtára” c. projekt keretében gyerekeknek szóló műsorral várjuk a 6 és 11 év között gyerekeket 2012. január 26-án 11 órától a Közösségi házban. Budai Ilona erdélyi meséket fog mesélni, népdalokkal  összevonva előadásában.

A belépés díjtalan!

Minden érdeklődőt várunk!

Március 15-i megemlékezés

Szeretettel várjuk Önönet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre! 

Beszédet mond: Gyuris Zsolt polgármester

Ünnepi műsor: a Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanulóinak előadásában

2013. március 15. 9 óra

a József Attila Közösségi Házban

Sziki Gyalogtúra- két lábon, három távon, több mint négyszázan

 

Sziki Gyalogtúra- két lábon, három távon, több mint négyszázan

 

 

Túrázókba és futókba botlott az, aki március 2-án szombaton délelőtt Zsombón járt. Ekkor rendezték meg ugyanis a Sziki Gyalogtúrát, amely idén is a dorozsmai Orczy István Általános Iskolából indult. A nevezők három táv közül választhatták ki a nekik legmegfelelőbbet: 7, 16 vagy 27 kilométert kellett megtenniük. Az egészen profi futóktól kezdve a délelőtti kikapcsolódást kereső, kutyával induló családokon át meglehetősen szép számmal indultak a túrán: összesen több, mint 400 látogató regisztrált és vett részt az eseményen. A napos idő ellenére reggel még igen csípős szél kísérte a túrázókat, azonban a bordányi Kulipintyó Csárdánál, illetve a zsombói József Attila Közösségi Ház és Könyvtár udvarán berendezett fordító pontnál meleg teával, vízzel, süteményekkel várták a beérkezőket a rendezők. Itt beszélgettünk Halászevics Péter főrendezővel a túra múltjáról, céljáról, fogadtatásáról.

Mikor rendezték meg az első Sziki Gyalogtúrát? Mi motiválta a rendezőket?

 

A Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2003-ban, az ország egyik legnagyobb, két éven át tartó szabadidős sorozatának nyitóeseményeként rendezte meg először a Sziki Gyalogtúrát. Az esemény az Olimpiai Ötpróba Athén 2004 sorozat Csongrád megyei állomása volt abban az esztendőben.

 

Hanyadik Sziki Gyalogtúra volt az idei?

 

Mivel 2003 óta minden esztendőben sikerült megrendeznünk a túrát, így immár ez a tizenegyedik alkalom volt. A Szegedi Sport és Fürdők Kft. tavaszi idénynyitó rendezvénye azóta is a Sziki túra, amelyet a túrázók és a rendezők is türelmetlenül várnak a hosszú téli hónapokat követően. Az esemény napján négyszáz résztvevő regisztrált a dorozsmai Orczy István Általános Iskola sportcsarnokában, amely hagyományosan a túra központja. Mintegy negyven zsombói lakos csatlakozott a rendezvényhez, akik úgy gondolták, hogy ezen a napon túrázással töltik a szombat délelőttöt. Ezúton szeretném megköszönni a rendezvény sikeres megvalósításában résztvevő Gyuris Zsolt polgármester úr és a József Attila Közösségi Ház és Könyvtár munkatársainak támogató együttműködését.

 

Milyen korosztályok a legmeghatározóbbak az indulók között?

 

A legfiatalabb résztvevők Pikó Tamás és Kökény Titanilla, mindketten hat évesek, a legidősebb a 71 esztendős Ivánkovits Imre, valamennyien szegediek. Imre szinte mindegyik szabadidős rendezvényünk rendszeres látogatója. Iskolai csoportok, baráti társaságok, nyugdíjas klubok tagjai mind-mind szívesen jönnek a túrára, amelynek 7, 16 és 27 kilométeres távjai közül a leghosszabbra neveznek a legtöbben.

 

Mit szeretnének elérni ezzel a rendezvénnyel?

 

Az esemény célja, hogy megismertessük szűkebb lakókörnyezetünk rejtőzködő természeti szépségeivel Csongrád megye szabadidős sportolóit, aktív családjait és mindenkit, aki tenni akar egészsége megtartása érdekében. A túrázás a legegyszerűbb sportos mozgásforma, amelyhez különösebb edzettség sem szükséges. A Sziki gyalogtúra romantikus tanyai útvonalai, a zsombói láperdő hatalmas fái között tett séta pedig kiváló kikapcsolódást, regenerációt jelent a túrázóknak. A program népszerűségét mutatja, hogy a két-két angol és finn túrázó mellett Székesfehérvárról, Debrecenből, Kiskőrösről, Mosonmagyaróvárról, Budapestről és Sopronból is érkeztek a rendezvényre.

 

Mikor lehet részt venni hasonló programon a közeljövőben, és mi lesz az? 

 

A Szegedi Sport és Fürdők Kft. idei szabadidős rendezvénytervei ezekben a napokban válnak véglegessé. Az év első félévében, áprilisban és júniusban egy-egy több távon zajló kerékpáros teljesítménytúrára, májusban egy szegedi utcai futófesztiválra, június végén pedig a rendkívül népszerű maty-éri Nemzeti Kajak-kenu Olimpiai központban rendezendő „Érj át!” nevet viselő távúszó programra várjuk a szabadidős sportolókat és Zsombó érdeklődő polgárait.

 

Minden indulónak gratulálunk teljesítményükhöz! Reméljük, jövőre is számíthatunk megjelenésükre, hogy újra együtt tölthessünk egy szép tavaszi délelőttöt!

 

Kószó Viktória

177
Videók
Dokumentumok
Örökség-Kultúra
Fejlesztések
Partnerek
Felugró ablak