Gyuris Zsolt
polgármester

Zsombó nagyközség valamennyi lakója nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt, aki megtisztelt bennünket községünk iránti érdeklődésével....

Zsombói Hírmondó
Hírmondó XXI. évf. 9. szám

Korábbi számok »
Híreink
CSEPREGI ÉVA - ZSOMBÓI FALUNAPOK 2010.
Csepregi Éva egyike a máig legnépszerűbb hazai előadóknak. Pályafutását a Kócbabák nevű trióban kezdte az 1972-es Ki Mit Tud?-on. 1977-ben hivatalosan is csatlakozott a Neoton Família együtteshez, mely a magyar könnyűzenei élet legsikeresebb formációjává vált. Az ezredfordulón kibontakozó RETRO hangulatban ismét sok meghívásnak tesz eleget. Az idei falunapokon önálló műsora vasárnap (június 27-én) 20.00 órakor kezdődik.
CRYSTAL - ZSOMBÓI FALUNAPOK 2010.
A magyar Crystal együttes 1998-ban alakult. Az első lemezük 2000-ben jelent meg Két utazó címmel. A bemutatkozó album rövid időn belül platinalemez lett, valamint a zenekar frontemberét az év zeneszerzőjének választották (Artisjus díj) Második lemezük a Fújja el a szél, három hét alatt aranylemez, majd egy éven belül platinalemez lett. Mindkét album elnyerte az év hazai popalbumának járó Arany Zsiráf-díjat. Harmadik lemezük a Trilógia (Aranylemez), és erről az albumról a Sosem múlik el dal lett 2005-ben a legjátszottabb magyar rádiós sláger. A legfrissebb lemez címe : Világok Hangjai. Az egyedi hangzás világú zenekar zsombói műsora 2010. június 27-én vasárnap 19 órakor kezdődik a sportpályán.
MILLER ZOLTÁN - ZSOMBÓI FALUNAPOK 2010.
A Gór Nagy Mária Színi-tanodába befejezése után 1995-ben megalapította az Emberek nevű zenekarát, mellyel három albumot adtak ki, ebből kettő aranylemez lett. Az együttes olyan sikeres számokat tudhat magáénak, mint a Mama indulnom kell; Tábortűz; Süt a nap. 2000-ben eMeRton díjat kapott, mint az Év legjobb musical énekese. Tíz éve van a színészi pályán. Számos sikert tudhat a magáénak. Legismertebb szerepei között találjuk a Madách Színház Operaház Fantomjának címszerepét is. Ő a Magyar Televízió A Csináljuk a fesztivált! II. szériájának győztese is. Zsombói fellépésére a Falunapok keretében 2010. június 26-án 19.45 órakor kerül sor.
A 2010. évi falunapok gyermekműsorát a Csongrád megyében méltán népszerű Pán&Péter gitárduó biztosítja. Műsorukban a közkedvelt, igényes gyerekdalok mellett (Halász Judit, Kaláka, Bródy) saját szerzeményeket is játszanak. A műsor igazodik az adott korosztály igényeihez és a megfelelő alkalomhoz. A gyerekek a műsor aktív résztvevői és részesei is egyben, mivel bevonják őket az előadásba. Várjuk a gyerekeket és szüleiket a sportpályára június 27-én vasárnap 14.30-ra!
Az idei falunapok legnépszerűbb műsora lehet a "Zene az életünk" Musical Társulat fiatal szegedi és békéscsabai szinészekből álló csapatának fellépése. A legismertebb operett és musical dalokból összeállított repertoáruk fiataloknak és idősebbeknek tartalmas kikapcsolódást biztosít. Várjuk Önöket 2010. június 27-én vasárnap 18.15-re a sportpályára!
Ősz Gabriella a Roxínház tagja. Számos sikeres fellépést tudhat maga mögött mind a könnyű, mind a komolyabb zenei műfajokban. Zsombói műsorában népszerű dallamokat énekel a musical, a pop, és a rock műfajaiból. Mindenkit vár szeretettel 2010. június 27-én 21 órától.
2010. februárjában hirdettük meg és május 30-ig tartott a Közösségi Ház "HURRÁ NYARALUNK" elnevezésű pontgyűjtő akciója, melyen nyári nyaralást lehet nyerni. Most, az akció végén 2010. június 16-án szerdán este 18 órakor várjuk a gyerekeket és a szülőket pontgyűjtő füzetükkel együtt, hogy kiderüljön kik vehetnek részt nyári táborainkon. Megjelenésükre feltétlenül számítunk, mert ezen a napon szeretnénk véglegesíteni létszámainkat!
A József Attila Közösségi Ház és Könyvtár, valamint a Kós Károly Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tisztelettel meghívja Önt és Kedves Családját 2010. június 9-én szerdán 18 órára a Képző-és Iparművészeti ág Kézműves és Kerámia Tanszak év végi kiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja Barta András művésztanár. Közreműködnek a művészeti iskola növendékei. Szeretettel várjuk!
Tisztelt Szülők és Gyerekek! A 2010. évi sportpályán tartott gyermeknapon talált kabátok, esőkabátok, melegítők, pulóverek, sapkák "nagy választékban" átvehetők a Közösségi Házban naponta munkaidőben!
Egész napos programokkal várunk kicsiket és nagyokat 2010. május 29-én a sportpályára! 9 órától kipróbálhatják kézügyességüket a kézműves foglalkozások valamelyikében. Délelőtt és délután folyamatosan kínálunk sport és ügyességi vetélkedőket. (Szervezz csapatot és gyűjtsd a HURRÁ NYARALUNK pontokat!) Lesz mesejáték, és fellép a BOJTORJÁN együttes! Mindenkit Szeretettel várunk! Részletes programért kattintson a tovább gombra!
Videók
Dokumentumok
Örökség-Kultúra
Fejlesztések
Partnerek
Felugró ablak