Gyuris Zsolt
polgármester

Zsombó nagyközség valamennyi lakója nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt, aki megtisztelt bennünket községünk iránti érdeklődésével....

Zsombói Hírmondó
Hírmondó XXI. évf. 9. szám

Korábbi számok »
Közérdekű hírek
31

2021. júliustól módosul a zöldhulladék-szállítás feltételei

101 évvel ezelőtt június 4-én írták alá azt a trianoni békediktátumot, mely megcsonkította hazánk területét, és elcsatolt tőlünk több millió honfitársunkat. A nemzeti összetartozás napján erre emlékeztünk. Nem mellékesen ez volt hosszú idő után az első rendezvény, melyen megjelenhetett együtt településünk közössége. Az emlékműsort Gyuris Enikő 8. osztályos tanuló népdalcsokra és Balogh Lázár 7. osztályos diák szavalata színesítette. Meghívott vendégünk, Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitika fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, aki maga is határon túlról származó családban született, saját személyes élményeiről, és a nemzeti összetartozás fontosságáról beszélt.
Áramszünet 06.15.

Áramszünet 06.17.

Bölcsődei beiratkozás

Bölcsődei beiratkozás időpontja a 2021/2022-es nevelési évre vonatkozóan 2021. június 22-25 között lesz.
Jelentkezéssel kapcsolatos ügyintézés helyszíne a Zsombói Bóbita Bölcsőde (6792 Zsombó, Béke utca 4.), ügyintézés ideje minden nap 9-15 óráig.
Jelentkezési lap átvehető a bölcsődében, vagy a www.zsombo.hu honlapon megtalálható.

Tel.: 06/20-352-12-12
E-mail: bolcsode@zsombo.hu
Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal közleménye:

Öt fajta vakcinára lehet időpontot foglalni Csongrád-Csanád megyében.
Pfizer-, Sinopharm-, Janssen-, Moderna- és Szputnyik-vakcinákkal történő oltásra lehet május 26-tól, szerdától az eeszt.gov.hu oldalon időpontot foglalni. Az időpontfoglaló rendszerben kiválasztható az oltakozni szándékozók számára a megfelelő időpont és a legközelebb található kórházi oltóponti helyszín. Az időpont foglaláshoz továbbra is regisztrálni kell az oltásra a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Az első körös oltások Csongrád-Csanád megye kórházi oltópontjain május 27-től, csütörtöktől vehetők fel. Az oltásokra 2021. június 2-ig időpontot foglalni.
Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal sajtószolgálata

Legyél te is határrendész vagy járőr!

A csatolt mellékletben lévő dokumentumokon található a 2021 szeptemberében induló képzésekre vonatkozó információk.
Homokháti Veterán Jármű Kiállítás és Felvonulás

31
Videók
Dokumentumok
Örökség-Kultúra
Fejlesztések
Partnerek
Felugró ablak