Gyuris Zsolt
polgármester

Zsombó nagyközség valamennyi lakója nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt, aki megtisztelt bennünket községünk iránti érdeklődésével....

Zsombói Hírmondó
Hírmondó XXI. évf. 9. szám

Korábbi számok »
Búcsúzás

Tisztelt Lakosok!
Kedves Zsombóiak!

 

Mint bizonyára értesültek róla, hogy 2018. október 31. napjával áthelyezéssel megszűnik a jegyzői jogviszonyom.

Amikor a polgármester és a képviselő-testület nekem szavazott bizalmat 2008. novemberében, akkor egy hatalmas lehetőséget, óriási megtiszteltetést kaptam. Ezzel a lehetőséggel megpróbáltam élni.

2009. január 15. napjával kerültem kinevezésre, vagyis közel 10 évig szolgálhattam Önöket és szeretett településünket.

Ezalatt a közel 10 év alatt nagyon sok minden történt a település, az Önkormányzat és a Hivatal, valamint a saját életemben is.

Hogy mit is adott nekem Zsombó? Rengeteg mindent, amit nem nagyon lehet szavakkal leírni.

Megtanultam, hogy miként kell a jó értelembe vett homoki emberrel szót érteni. Sokszor a hivatalos hatósági eljárás helyett sokkal többet ért egy megbeszélés, egy helyszín megtekintése, a probléma megoldására tett javaslat, amire a vitában álló felek, szomszédok között egyébként nem került volna sor.

Állítom, hogy nincs sok olyan település Szeged agglomerációjában, ahol ennyire marginálisan jelen volt az őslakos, homoki emberek és a Szegedről, vagy máshonnan beköltöző lakosok szemlélete közötti különbség. Azóta a családok keveredésével ezek a szemléletbeni különbségek elmosódtak, tompultak. Nem sok település mondhatja el magáról, hogy ilyen kiváló művészei, sportolói, elméleti szakemberei, vagy csak egyszerű, dolgos, becsületes lakosai vannak.  Zsombó, mint az egykori Kiskundorozsma tanyavilága olyan természeti, kulturális, néprajzi adottságokkal rendelkezik, amely bizton állíthatom, hogy példa nélküli nemcsak a Homokhátságon, hanem a tágabb régióban is. Sok régóta hivatalban lévő jegyző kollégám mondja, hogy a 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején Zsombó volt a „bezzeg” település. Azokat az eredményeket, amelyeket sikerült elérni, megvalósítani, arra méltán lehet büszke minden zsombói.

Nagyon fontos, hogy ezeket az értékeket - legyen az földrajzi, építészeti, kulturális, néprajzi, vagy humánum - meg kell becsülni, meg kell tartani, fel kell ismerni. Ez hatalmas lehetőség és egyben felelősség is a mindenkori település vezetés részére.

Nagyon büszkévé tesz, hogy én lehettem tíz évig Zsombó jegyzője. Igyekeztem minden tudásommal ezt a települést és ezt a közösséget szolgálni. Munkámmal nagyon sok ismerősre, barátra tettem szert.

Sokszor – pláne a döntésemet követően – nagyon sok pozitív jelzést kaptam a település lakóitól személyesen, írásban, vagy telefonon. Ezek nagyon jól estek, bár mindig mondtam, hogy nem a jegyzőnek, hanem a Polgármesternek és a képviselőknek kell népszerűnek lennie, hiszen őket választják. Persze nyilván vannak olyanok is, akik annyira nem kedveltek, azok most egy kicsit fellélegezhetnek!

Azt gondolom, hogy a rengeteg pozitív élmény és a néhány kudarc ellenére, a legtöbb esetben most is hasonló döntéseket hoznék, persze van, amin azért változtatnék.

Sajnálom, hogy néhány ügynek, amelyet a szívemen viseltem, nem élhettem meg a befejezését a Hivatalban.

Meghoztam egy döntést, amely egy korszakot lezár az életemben. A jövő héten, a mindenszentek után egy új időszámítás kezdődik a Polgármesteri Hivatal és az én életemben is. Ez az új időszámítás lehet, hogy sokkal jobb, lehet hogy rosszabb, de biztosan más lesz. Ahogy a tevékenységünket is az idő igazolja, vagy cáfolja, úgy igaz ez a következő érára is.

Nagyon köszönöm az együttműködésüket, a hozzáállásukat és a segítő közreműködésüket.

Legyenek büszkék a településükre, mert van mire büszkének lenni!

Végezetül remélem mindig jó szívvel fognak emlékezni rám. Az alábbi kedvenc idézetemmel búcsúzom:

„Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél.”

(John Lennon)

 

 

                                                                                                 dr. Csúcs Áron

                                                                                                          jegyző
 

Videók
Dokumentumok
Örökség-Kultúra
Fejlesztések
Partnerek
Felugró ablak