Gyuris Zsolt
polgármester

Zsombó nagyközség valamennyi lakója nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt, aki megtisztelt bennünket községünk iránti érdeklődésével....

Zsombói Hírmondó
Hírmondó XXI. évf. 9. szám

Korábbi számok »
Zsombói Művészetbarátok Egyesülete

Zsombói Művészetbarátok Egyesülte

 

        „Nosztalgiával gondolunk régi életünkre, amikor koncertekre, színházba, előadói estekre jártunk, és többen közülünk nemcsak nézőként, hanem szereplőként is. Elhatároztuk, hogy időnként összejövünk, és együtt zenélünk, verselünk egy kicsit a magunk örömére…célunk a művészetek, a kultúra és a baráti társaság élvezete…”

 

         2008 április 27-én, Dr. Bernáth Erika kezdeményezésére ilyen gondolatokkal indult a Zsombói Művészklub. A klub négy év múlva, Zsombói Művészetbarátok Egyesülete néven, 2012 áprilisában lett bejegyzett civil szervezet. A ZSOME negyedévenként tart műsoros taggyűléseket. Ezeken tagjaink és ifjú zsombói művészpalánták lépnek föl.  Évek óta állítunk ki koncertet a Szegedi Egyházzenei Hónap rendezvénysorozatában. Évente szervezünk operalátogatásokat, melyekre rendszeresen hívunk zsombói iskolásokat. Ilyen alkalmak során többször jártunk Budapesten és Szegeden.

           A Zsombói Művészetbarátok Egyesületének jelenleg 25 tagja van.

Az egyesület pénztárosa: Váczy Mária

Titkára: Ujváriné Adai-Simon Beatrix

Elnökségi tagok:   Huszár Emőke, Dobrotka Pál, Veréb Judit, Pálmai Péter.

Elnök:     Bátki Fazekas Zoltán

A civil szervezet nyilvántartási száma:  7.Pk60.040/2012/6.

Székhelye:       József Attila Közösségi Ház és Könyvtár, Zsombó, Alkotmány utca 1.

 

                                                                                            Bátki Fazekas Zoltán

 

 

 

 

 

Kapcsolódó dokumentumok
2019-09-11
2019-09-11
2019-09-11
2019-09-11
2019-09-11
Videók
Dokumentumok
Örökség-Kultúra
Fejlesztések
Partnerek
Felugró ablak